Skip to main content

Az iskola története

A mi iskolánk egy modern iskola időszerű tanítási programmal, tanárokkal és tanítókkal, akik állandó résztvevői a szakmai továbbképzéseknek. Az iskola fennállása óta jelentős változásokon ment keresztül.

A központi épület udvara

Sececnji dvoriste skole

 

Az idők folyamán többször is változott az iskola neve. Az első iskolai épület az „Iskola a VI. kerületben“ nevet viselte. 1926-ban Péter trónörökös, majd Svetozar Miletić, végül a Testvériség Általános Iskolával összekapcsolva 1965-ben Ivo Lola Ribar Általános Iskola néven lett bejegyezve. A mai Széchenyi István Általános Iskola nevet 2001 óta viseli. 

Iskolánkat 4 épület alkotja: a központi épület a Karađorđevói úton, és további három kirendeltség a Šabačka utcában, az Edvard Kardelja úton és a Veljka Vlahovića utcában Kelebián. A központi épület két kilométerre fekszik a város központjától a Kelebia felé vezető úton. A központi épülethez a Šabačka utcai épület van, mely egy kilométerre található tőle. 

A központi épületben a tanítás I.-től VIII. osztályig terjed, míg a többi iskolánkhoz tartozó épületben elsőtől negyedik osztályig. Az oktató-nevelő munka mindegyik épületünkben két nyelven folyik (magyar és szerb nyelven). A gyermekek, az alkalmazottak és az épület biztonságáról videó- és riasztórendszer gondoskodik.

 

A központi iskola

Sececnji Istvan zgrada

 

Ebben az épületben találhatók az egyes tantárgyak igényeihez kialakított tantermek, mint például a magyar nyelvhez, a szerb nyelvhez, az idegen nyelvekhez, képzőművészethez, műszaki oktatáshoz, biológiához, kémiához, történelemhez, földrajzhoz, zenéhez valamint a modern gépekkel felszerelt informatika terem. Mind ebben az épületben, mind a kirendelt iskolaépületekben ADSL internet van bevezetve, mely nemcsak az alkalmazottak, hanem a diákok rendelkezésére is áll.

Az iskolában található a főkönyvtárunk és a médiatéka is, mely állandóan elérhető tanulóink számára. Könyvtárunkban a klasszikusok mellett a modern írók és költők tollából származó művek, tudományos jellegű könyvek, enciklopédiák, lexikonok, szótárak és szakmai (pedagógia/pszichológia) művek is megtalálhatók. A könyvtár állománya folyamatosan frissül.

A központi épületben látja el a munkáját a szakszolgálat is, melyet a pszichológus és a pedagógus képez. Ők a tanítás ideje alatt nyújtanak szakmai segítséget a diákoknak, szülőknek és tanároknak.

Napközi is működik ebben az épületben az alsó osztályos diákok részére. A szociálisan hátrányos helyzetű diákoknak ingyenes uzsonnázási lehetőséget biztosítunk.

Öt iroda van fenntartva az iskola vezetőségének a központi épületben, továbbá külön helyiségek a takarítóknak, a műhelynek és a fűtési berendezésnek. A téli hónapokban gázzal fűtik fel a tantermeket.
Az épület nagy udvara kiváló sportolási lehetőségeket nyújt, a fedett tornaterem mellett.